Meseíró Pályázat

A körzeti háziorvosi rendelő és a helyi önkormányzatok Meseíró Pályázatot hirdettek Gyógyuljunk mesével témakörben, két korosztály számára: 8-tól 12 éves korig, és 13 és 16 év közötti gyermekek számára.

Nyertesek:

Az alsósoknál:
1.helyezett: Kerkai Emma: A megfázás
2.helyezett: Varga Kendra: A félénk kislány
3.helyezett: Kalányos Melissza Katalin: A szalmonellás család

Felsősöknél:
1.helyezett: Varga Jázmin Vanessza: Az orvosom különleges gyógyszere
2.helyezett: Dremmel Sarolt: A gyógyulás kertje
3.helyezett: Kurucz Kendra Viktória: A mindent gyógyító gyógyszer
Különdíj: Horváth Liliána Dorina: Betegségből kaland

A mesék itt olvashatók:

A megfázás – írta Kerkai Emma

    Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tenger is túl élt egy Dominik nevű fiú a családjával egy kis faluban.

     Dominik nagyon szeretett kint játszani. Amikor leesett az első hó reggeltől estig az udvaron volt. Este vacsoránál már mondogatta az anyukájának, hogy nem érzi jól magát. Reggelre magas láza is lett. Szülei mondták neki, hogy el kell menni a doktor nénihez. Erre ő elkezdett nagyon sírni, mert félt az orvostól. A rendelőhöz érve még jobban sírt. Belépett az ajtón és látta milyen sok rajz díszíti a falat és van játszó sarok is, egy kicsit megnyugodott. Amikor már rá került a sor újból sírni kezdett. Egy kedves mosolygós doktor néni fogadta, aki próbálta megnyugtatni. Megvizsgálta és mondta, hogy egy injekciót kell kapnia. Dominik megijedt kiabálta: – én haza akarok menni! Nem kell szuri! Szülei próbálták nyugtatni mindent meg ígértek neki, de semmi nem segített. Ekkor a doktor néni elővette asztal fiókjából a varázsdobozát. Mondta a kisfiúnak: – Tudod ez a doboz csodás kincseket rejt, mely csak akkor nyílik ki, ha az arcocskádon egy könnycsepp sem folyik. A kisfiú minden bátorságát összeszedte, megnyugodott és megengedte, hogy belé bökjék a tűt. Bátorsága miatt a doboz kinyílt, melyben matrica és sok cukor volt. Dominik választott magának mind a kettőből és vidáman elköszönt a doktor nénitől.

     Az ajtóból vissza kiabálta:- már bátor vagyok, nem félek, legközelebb is jövök! Ha Dominik meg nem gyógyult volna az én mesém is tovább tartott volna!

A félénk kislány – írta: Varga Kendra

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Melaninak hívtak. A kislány anyukájával és apukájával élt, Hosszúperesztegen.

Húsvét napján arra ébredtek, hogy Melani náthás lett és fájt a füle, sajnos estére nagyon magas láza lett. Anyukája kétségbe volt esve, mivel tudta, hogy Melani nagyon fél az orvostól. Végül úgy döntött, hogy elviszi kivizsgálásra, az ügyeletre, mert a láza sajnos sehogy sem akart lejjebb menni.

Felöltöztek és elindultak az orvosi ügyelet felé. Meláni nagyon félt a rá váró vizsgálattól.

A doktor néni már várta őket, így amikor a rendelőhöz értek rögtön be is hívta, hogy megvizsgálhassa. A vizsgálat végeztével mondta Melaninak, hogy injekciót kell kapnia ahhoz, hogy jobban legyen. A kislány nagyon megijedt, kérdezte is a doktor nénit, hogy akkor őt most bántani fogja?  De a doktor néni mosolyogva válaszolta neki, hogy ő nem bántja, ezt csak azért adja, hogy jobban legyen tőle. Be is adta neki az injekciót. Melani megkönnyebbülve mondta, hogy ez tényleg nem is fájt.

A doktor néni ennek nagyon örült, és mondta neki, hogy most már hamarosan jobban lesz. Mivel okosan viselkedett Melani, kapott ajándékba matricát, játékfigurát és egy kifestőt. Melani megköszönte, és nagy boldogan távozott a rendelőből.

Hazafelé menet mondta az anyukájának, hogy ő többé nem fog félni a doktor nénitől.

Ha Melani a doktor nénitől továbbra is félt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A szalmonellás család – Írta: Kalányos Melissza Katalin

Egyszer egy nyári napon apukám anyukája, aki az én mamám, madártejet főzött. Anya és apa elment a mamához.

Mi a másik mamánál voltunk. Apukám és anyukám ettek a madártejből. A rokonság is evett. Másnap kora reggelre akik ettek a madártejből, azok mind nagyon rosszul lettek. Apukám anyukája, az apukám, az anyukám, az unokabátyám: Kornél is. Hasmenésük volt, hánytak, fájt a fejük. Egyre inkább rosszabbul lettek, magas lázuk is volt.

Kihívták az orvost, kaptak injekciót. Ezután bevitte a mentő őket a kórházba. Ugyanabba a kórterembe kerültek. Kornél, az unokabátyám a gyermekosztályon volt. Kaptak infúziót és gyógyszereket, amitől kicsit jobban lettek.

A papám látogatásra ment. Viccesnek tartotta, hogy egy kórteremben volt az egész család. Erről videófelvételt is készített.

Napról napra jobban lettek és a negyedik nap haza is engedték őket. A kistestvérem és én már nagyon vártuk, hogy haza érjenek.

Azóta anya mindig lefertőtleníti a tojást, mert attól kaptak szalmonellát.

Ezzel véget ért az én igaz mesém.

Az orvosom különleges gyógyszere – írta: Varga Jázmin Vanessza

Egy szép napos reggelen úgy keltem fel, hogy fájt a fejem és lázas voltam.

Édesanyám azt mondta feküdjek az ágyba és igyak sok teát. Először feküdtem, azután olvastam, filmet néztem és színeztem, de ez egy idő után nagyon unalmas lett. Nem tudtam mit csináljak, de még ötletem se volt. Szóval így telt el az első nap betegen.

A második napon, amikor beteg voltam, elmentünk orvoshoz, mivel már köhögtem is ezen a napon. Bal lábbal keltem és azt mondtam magamba: – Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Ezt azért mondtam mivel ma, vagyis azon a napon mentünk volna egy nagyon érdekes helyre az osztállyal, mégpedig a lábos virágok partjára érdekességeket megtudni a lábos virágokról. Odaértünk az orvoshoz és közölte velünk, hogy nekem bizony torokgyulladásom van. Egy torokgyulladás általában egy-két hétig tart. Fogalmam se volt, hogy mit fogok csinálni, szóval tanácsokat kértem tőle.

A tanácsok ezek lettek volna: Feküdj az ágyban, aludj, igyál sok teát, rajzolj…. Elmeséltem az orvosnak, hogy nagyon szomorú vagyok, mert nem tudtam elmenni a lábos virágok patak partjára hisz jött ez a tökkel ütött betegség. Az orvos átérezte a helyzetem és adott egy beszélő könyvet. Az volt a címe, hogy Az álombeli élmény túra. A főszereplő Nazu volt, a barátai pedig Ászu és Szina.

Az első fejezetben Nazu nagyon beteg lett és mikor elaludt, barátaival találkozott Ászuval és Szinával. Egy igen különös hely volt, mivel mindenhol nyulak repültek és csirkék ugráltak. Egyszer csak megjelent előttük egy lap, amire feladatok voltak írva, ami eljuttatta Nazut és barátait a gyógyszerhez. Szina felolvasta az első akadályt:

Szedjetek 10 ugráló ibolyát!

• Hol találunk vajon ugráló ibolyákat? – kérdezte Ászu. Nazu így szólt:
• – Menjünk ebből a palacsintákból készült úton, aztán csak jutunk valahová.

Egy ideig sétáltak utána megláttak sok lila ibolyát, amik ugrálnak.

• Én nem hittem volna, hogy ilyen nagyokat tudnak ugrani. – mondta Szina.
• Hát én sem! – mondta Nazu köhögve.
• Hogy fogjuk ezeket elkapni? – kérdzte Ászu.
• Nem tudom, de valahogy el kell kapni 10-et. – mondta Nazu.
• Szedjünk faágakat, meg fűszálakat és csináljunk lepkehálót, csak mi nem lepkéket, hanem ugráló ibolyákat fogunk elkapni. –mondta boldogan az ötletet Szina.
• Szuper ötlet! – kiáltották egyszerre Nazu és Ászu. El is kezdték szedni a faágakat, meg a fűszálakat. Összegyűjtötték az alapanyagokat és készek is lettek a lepkehálók.
• Kezdjünk neki a dolognak. – suttogta Nazu, mikor épp egy ibolyát próbált elkapni.
• Rendben! – szólt Ászu és Szina.
• Egy megvan! – mondta Ászu, mikor elkapott egyet.
• Meg van még kettő!
• Itt is meg van egy! – mondta Nazu, Szina után.
• Már csak hat kell! – bíztatta barátait Szina.
• Meg van kettő!
• Itt is meg van három! – kiáltotta Ászu és Nazu.
• Meg van az utolsó! – visította örömmel Szina.
• Jöhet a kövi feladat. – mondta izgatottan mikor elővette farmerja hátsó zsebéből Nazu a lapot. A következő feladat így hangzott:

Vigyétek az ibolyákat a gombakirályhoz!

• De hát itt rengeteg gomba van!
• Honnan tudjuk melyikbe van a gombakirály? – kérdezte megszeppenve és fáradtan Ászu. Nazu így szólt:
• Kopogjunk be egy gombaházba és kérjük meg az ott lakót, hogy vezessen el minket a gombakirályhoz!
• Remek ötlet! – kiáltotta Szina. De ilyenkor még nem tudta egyikük sem, hogy a gombák ilyen gombák.
• Haló! Meg tudnád mondani, hogy…
• Nem! – szakította félbe Nazut az egyik gomba.
• De hát mi csak kérdezni ak…
• Nem! – szakította félbe megint Nazut az egyik gomba.
• Hát akkor Hello! – köszöntek udvariasan a lányok.
• Keressünk valaki mást. – mondta Ászu.
• Jó ötlet! – szólt Szina.
• Amúgy sem volt ez a gomba a legkedvesebb. – helyeselt Nazu.
• Legyen az a gomba! – mutatott Szina egy nagy gombára, miközben azon gondolkodott, hogy hogy köszönjön. Esetleg jó napot, jó reggelt, szia? Ezekre gondolt. Ászu így szólt:
• Majd én bekopogok, te meg köszönsz! – adta ki a parancsot Nazunak.
• Rendben, te meg Szina, elmondod, hogy mi járatban vagyunk. – szólt Nazu, mire Szina bólintott. Ászu kopogott, Nazu köszönt, Szina meg elmesélte mit keresnek arra. Egy díszes kis gomba nyitott ajtót, így szólt:
• Jó napot! Jó helyen vannak, kihívom a királyt és tudnak vele beszélni.
• Rendben. – egyeztek bele a lányok. Ki is jött a király, üdvözölte a lányokat és így szólt:
• Nagyon várok egy iszonyatosan fontos szállítmányt, és már egy ideje várok, szóval lassan biztos ideér. A lányok látták a királyon, hogy nagyon sokat tud beszélni, de nem akarták félbeszakítani. Nazu ezt kérdezte a királytól:
• És mégis mi az a különleges szállítmány?

A király fején látszott, hogy nem igazán jutott el a tudatáig, hogy mit kérdezett Nazu, de sikerült válaszolnia rá.

• 10 ugráló ibolyát hozattam a különleges gyógyító teámhoz.
• Nálunk vannak az ibolyák. – tudatta a királlyal Ászu.
• Oh! Köszönöm! – válaszolta kedvesen a gombakirály.
• Jól hallottam, hogy gyógyító tea? Nekem is szükségem van rá, hisz köhögök és lázas vagyok. Mit tehetünk azért, hogy kapjak egy csészével? – kérdezte érdeklődve Nazu. Már éppen bele kezdett volna a király beszédi regényébe, mikor megjelent előttük a papír, mire ez volt írva:

Segítsetek a gomba királynak elkészíteni a teát!

Ekkor így szólt a király:

• Gyertek a királyi konyhába, ott segítenek a kukták elkészíteni az ugráló ibolya teát.

Felértek a konyhába és ki is osztották a feladatokat. A recept így hangzott:

2 kanál nádcukor, fűzfaág, víz és végül az ugráló ibolyák.

• Két kanál őőőő…
• nádcukor – szól közbe Ászu mondandójába Szina.
• Fűzfaág … mi is?
• Víz. – segítette ki Szina ismét Ászut.
• És végül az ugráló ibolyák. – mondta Nazu.
• Kész a tea! – kiáltották a lányok.

Ekkor felébredt Nazu az álmából és éjjeli szekrényén egy pohár meleg teát talált.

• De szép álom volt! Na meg milyen kalandos! – szólt Nazu boldogan.

Mikor kimondta a beszélő könyv azt, hogy vége, már nem is emlékeztem arra, hogy beteg vagyok. Ebben a másfél órában rájöttem, hogy nem kell elmenni ahhoz, hogy lássunk egy tájat, épp elég egy könyvet olvasni vagy hallgatni. Már nem is bántam azt, hogy nem mentem el, hiszen így is csodálatos élményben volt részem. Meggyógyultam és a suliban azt meséltem, hogy nekem van a legjobb gyógyszerem.

A gyógyulás kertje – Írta : Dremmel Sarolt

Egyszer a varázslók körében elterjedt, hogy létezik egy kert, ahol minden beteg meggyógyul. A vak látást kap, a néma beszédet, a lábanincs új lábat. De a kerthez vezető út egy sötét erdővel benőtt, elhagyatott birtokon vezet, aminek kapuja csak a nyári napfordulókor nyit ki és csak négy embert enged be.

            Egy szép meleg nyári napfordulón varázslók és boszorkányok hada gyűlt össze z erdő kapui előtt. Hátul állta három boszorkány, az elsőt Ariananak, a másodikat Helénának, a harmadikat pedig Emesének hívták. Ariana azért jött, mert a testvérei meghaltak a háborúban és ő belebetegedett a gyászba. Heléna azért, hogy meggyógyuljon a szakítás után a szíve. Emese pedig elkapott egy halálos kórt és a kert az utolsó reménye.

            A nagy tömegben oda került hozzájuk egy lovag, Sir James. Összebarátkozott a boszorkányokkal és elmondták neki a bajukat, amiért idejöttek.

            Egy kis idő elteltével feltárult a kapu, nagy tömeg zúdult a kapu felé, de csak négyen mentek át rajta: Ariana, Heléna Emese és Sir James. A négy jóbarát megörült és nekivágott az erdőnek. Az erdő aljnövényzetét csupa lila virágok és különbféle növények alkották.

            Mentek egyre beljebb az erdőben, mikor megláttak egy medvét. A boszorkányok átkai nem ejtettek sebet rajta és a medve egyre jobban támadta őket. Sir James kirántotta kardját és legyőzte a medvét.

            Mentek-mentek, aztán egy sebes folyású folyó keresztezte útjukat. Elkezdtek vitatkozni, hogy keljenek át.

– Emese azt mondta: Építsünk tutajt!
– Ariana azt mondta: dobjunk bele köveket, csináljunk gázlót!
– Heléna csak cáfolgatta a többieket: Nem jó a tutaj, elsodorja a víz!
– Sir James azért kiabált, hogy ne veszekedjenek: Hallgassatok! Gondolkozzatok máson!

Erre elhallgatott a három boszorkány. Hosszas gondolkodás után megegyezetek, hogy hidat építenek. Kidöntöttek egy fát és áttolták a folyó fölött, mind szerencsésen átjutottak a túlpartra.

            Tovább mentek, mentek és mentek. Egyre jobban elkeseredtek, mikor aztán az ösvényen eléjük ugrott egy kentaur és rájuk kiáltott:
– Addig nem mehettek tovább, míg nem feleltek a találós kérdésemre!
Ariana megszólalt:
– Halljuk azt a találós kérdést.
Ezután csend lett, aztán a kentaur belefogott a mondandójába.
– A pénz nagy úr, de van olyan dolog, amely minden kincsnél értékesebb, ami összetartja az embereket. Mi az a dolog?

 Négy jóbarát gondolkodás közben észrevette, hogy az erdőből kivezetett kapu előtt állnak. Így még jobban törték a fejüket. Végül megfordultak és a kentaur szemébe mondták:
– A barátság.

A kentaur félreállt és mind a négyen át akartak menni a kapun, de Emese összecsuklott, a betegség úrrá lett rajta. Ekkor Ariana megpillantott egy sárga virágot. Azt ismerte, gyógynövény volt. Gyorsan leszakította, összetörte a kezében és megetette Emesével. Emese felpattant a földről: meggyógyult. Összeölelkezett Arianaval, aki szintén kigyógyult a gyászból. Ennek annyira megörültek, hogy Sir James száján kicsúszott egy vallomás.
– Én szeretem Helénát!

Mert, hogy utólag kiderült, azért jött, amiért Heléna. Heléna nagyon megörült ennek, mert ő is szerette Jamest. A három boldog boszorkány és a boldog lovag elindultak visszafelé, át a hídon végül ki a kapun.

            Útközben rájöttek, hogy nem a kert gyógyít, hanem az, hogy az úton barátokat szerzel, mert barátság és a szeretet meggyógyít.

A mindent gyógyító gyógyszer – Írta: Kurucz Kendra Viktória

A világon valahol volt egy lányka. A lánykát Kasszandrának hívták. Kasszandra egy 9 éves leány volt, magas volt valahogy egy 9 és egy 11 éves magassága körül. A szeme kék mint az ég, haja közepes nagyságú. Szép frizurájának színe vörös volt. Csak hát mivel a tervek nem úgy alakulnak, ahogy elképzeljük, Kasszandra egy végzetes betegségben szenvedett. Kasszandra nem volt olyan, mint a többi gyerek, a betegsége miatt nem szabadott megerőltetnie magát. Az anyukája egy komoly ember volt, de szerette a jó vicceket. Az apukája egy szigorú, gyorsindulatú személy volt. Anyja egy magas, merev nő volt barna hajjal és kék szemmel. Az apja is magas volt, a tartása viszont nem olyan merev, mint a feleségéé. Kasszandra szüleinek Gabriell és Szabina volt a neve. Gabriellnek zöld szeme és vörös haja volt. Szabina és Gabriell nagyon szerették egymást, körül belül 30 évesek lehettek pár hónap különbséggel. A szülők minden vasárnap este elmentek egy színházba, ahol jól kidolgozott darabokat néztek. Azokon az estéken egy 20 éves szorgos, kistermetű nő vigyázott Kasszandrára, kinek neve Rozália volt, de Kasszandra Rozinak hívta. Rozi nagyon szerette Kasszandrát, mivel már születésekor is ott volt Rozi. Rozália mindig eltervezte a dolgokat, hogy mit fognak csinálni az általa elnevezett Kasszival. Egy este vacsora után, lefekvéskor, esti mese után Kasszi megkérdezte Rozitól: „Rozi, mikor fogok meghalni?”Rozi tudta az igazat, de mégis így felelt: „Kasszi, te addig fogsz élni, amíg akarsz!” Az igazság az volt, hogy maximum 3 évig élhet az orvosok szerint. Telt múlt az idő, és Kasszandrának közelgett a születésnapja. Szabina és Gabriell azt tervezték, hogy elviszik magukkal a lányukat színházba, a leány szülinapja pont egy vasárnapra esett. Ez a kitervelt nap elérkezett. Kasszandra nagyon izgatott volt. Elkezdődött a műsor… Kasszi lába remegett az izgalomtól. Sötét lett és bebukfencezett egy fiatal ember, körülbelül 15-17 éves lehetett. Kigyúrt, stramm legény volt. Kasszi egyből tudta, hogy agy jószívű srác. A fiúnak felül göndörített, oldalt meg hátul majdnem kopaszra volt vágva. A legényke vicceket mondott és vicces fejeket vágott. Két nappal az esemény után Kasszandra és anyukája elmentek orvosi vizsgálatra, ahol az orvos jelentős javulást állapított meg Kasszinál. Szabina elújságolta a férjének amit a doktor mondott. Mivel Gabriell és Szabina okos emberek voltak, jobban mondva: Gabriell pszichológus, Szabina ügyvéd. Elkezdtek gondolkodni. Másnap nagy zajongásra ébredt a család, kiderült, hogy a szomszéd házba új lakók költöznek. Kasszi a szüleivel együtt kiment a házból egyenesen a szomszéd ház elé. Kasszi nagyra nyitott szemekkel figyelt az apja háta mögül.

Gabriell: „Jó napot kívánok, maguk az új lakók?”

Egy izmos ember, mély hangon, mosolyogva így felelt: „Igen, mi lennénk! A nevem Huszár Nétusz.” Kezet fogtak – „Ő a fiam!”- közölte Nétusz. Ahogy Kasszandra meglátta a legényt, elpirult. „Huszár Fülöp a becsületes nevem.” – jelentette ki vicces hangon a legényke. „És … neked mi a neved?” – kérdezte Kassitól. „Szabó Kasszandra. Hány éves vagy?” – szólt Kasszi. A fiú is elpirult és így felelt: „15 éves vagyok. Te?” „Én 10 esztendős”- mondta Kasszandra. „ És … mi szeretnél lenni? – kérdezte Fülöp. Kasszandra megkomolyodott és így felelt: „Nem tudom, de te színész vagy, ha nem tévedek.” Fülöp bólogatott és megkérdezte: „Honnan tudod?” „Láttalak a színházban múlt vasárnap.” Beszélgettek, de rájuk esteledett és hazamentek. Kasszi elment aludni, vele ellentétben a szülei tanácskozni kezdtek: „Mitől javul?” Kérdezték egyfolytában egymástól. Hosszas elmélkedés után Gabriell felkapta a fejét és ezt mondta: „ A színházban jól érezte magát, lehet, hogy a lelke az oka?” Szabina így válaszolt: „Hát … nem … vagy?” „ A srác elég jó hatással volt rá!” – mosolygott Gabriell. Vasárnap újra elmentek a színházba, de akkor már Fülöp és Kasszandra nagyon mosolyogtak egymásra. Hétfőn a szülők kiváncsian vitték be az orvosi rendelőbe, ott az orvos újra javulást észlelt, pontosabban ezt mondta: „ A maguk lánya folyamatosan javul! Nem tudom mi az oka, de folytassák azt, amit csinálnak, mert ha ez így megy tovább 4 éven belűl teljesen meggyógyulhat!” Szabina sírva borult férje vállára, de azok a könnyek a boldogság könnyei voltak. Gabriell és Szabina számára ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a lányuk lelki beteg volt. „Doktor Úr, lehet ez a betegség a lelke miatt?” – kérdezte Szabina, a doki így felelt: „A tudomány szerint nem, de én nem vagyok olyan ember. Az apám régen azt mondta, amilyen a lelked, olyan a tested állapota is!” A doki bólintott, a szülők mosolya fülig ért és haza indultak, de az orvos utánuk kiáltott: „A humor is sokat segít rajta, sőt lehet attól javul!” Gabriell bólintott és hazamentek. Attól a naptól fogva a szülők úgy segítettek, ahogy tudtak. A szomszédok is támogatták … Négy évvel később Kasszandra lelke teljesen meggyógyult és Fülöppel egy színésziskolába járt. Azután két évvel később mikor Kasszi 16 éves volt, végzett az iskolában és színész lett Fülöppel. Kasszi 20 évesen Fülöp 25 évesen összeházasodtak. Kasszandra 25 évesen mikor Fülöp 30 volt, lett két gyermekük, ikrek pontosabban Nótusz és Patrik.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Betegségből kaland – Írta: Horváth Liliána Dorina

Egy szép tavaszi napon úgy keltem, hogy nagyon fájt a fejem és a torkom, sajnos köhögtem is. Anyukámnak szóltam és ő már adott is valamilyen gyógyszert. A gyógyszer nem igen hatott, kihívta az orvost. Sokat kellett várni amíg kijött az orvos, ezért addig anya csinált nekem epres teát. A gyógyszer már kezdett hatni, de az orvos még sehol. Anya megmérte a lázam, sajnos lázas is voltam. Mikor megérkezett az orvos anya elmondta neki mi a bajom. A doktor néni bemutatkozott nekem, úgy hívták Csoda doki. Azt mondta nekem, hogy ne féljek tőle, de én nem is féltem. Ide valami csodaszer kell! – súgta a fülembe. Meglepődötten néztem, mutatta, hogy menjek vele. S mikor megfogtam a kezét hihetetlen módon a szobámból egy mese szerű erdő lett. Mondta a Csoda doki: Ide a griffmadár arany tojása kell! Én csak néztem, ő csak vezetett a sűrű, nagy erdőbe. Elértünk egy hatalmas hegyhez, mutatta, hogy a tetejére kell felmenni. Én kérdeztem: hogyan? Rámutatott egy csoda pegazusra. Felültünk a hátára és repültünk felfelé, én csak csodálkoztam. Felértünk a hegy tetejére és óriástulipánokat láttunk. Végig mentünk és egy fa tetején megtaláltuk a griffmadár fészkét. Megkérdezte a Csoda doki tudok-e fára mászni? Feleltem, hogy nem. Mondta, próbáljam meg, s mikor megpróbáltam, hihetetlen módon sikerült. Elértem a tojást és lehoztam. Hazafele meg kell tenni ezt a hosszú utat. Vagyis én ezt gondoltam, mert hazafele maga a griffmadár vitt el minket. Hazaértünk a szobám visszaváltozott az eredeti állapotába. Anya szorosan átölelt. A doki megcsinálta azt a csoda italt. Megittam és semmi bajom nem volt! Hirtelen Csoda doki eltűnt, mintha ott sem lett volna! Anyukámnak mindent elmeséltem!