Mindszenty József emlékek
A Fő utca 34. számú ház a községben született Mindszenty József szülőháza, ezt egy emléktábla is jelöli. A községben szobrot is emeltek az érsek emlékére.épületében szálláshely és zarándokház található a Fő utca 40. alatt.
- Mindszenti József szobra
- csehimindszenti emlékház
Mindenszentek római katolikus templom
A Fő utca és Petőfi utca torkolatában álló templom korai elődjének első írásos említése 1314-ben volt. Egyike a Nyugat-Dunántúlon nyilvántartott 9 Mindenszentek templomának. A templom története a falu történetével összeforrt. A 16. században elpusztult a falu és a templom. 1690-ben teljesen romos. Az 1698-as Kazó féle vizitáció szerint újjáépítették, zsindellyel fedték.
Ekkor még nem volt tornya. Az 1758-as Visitatio már említi tornyát. Hajója ekkor cseréppel fedett. A kegyúr, Festetics József jóvoltából sekrestye, oratórium és kórus épült. Az 1978-as falkutatás után helyreállították, romanikus ablakot és déli kaput feltárták. A templom belseje népies barokk, a főoltáron Dorfmeister kép.
Mesterházi kastély, Potypuszta
A Festetics család volt itt birtokos, minden bizonnyal ennek valamelyik tagja emeltette Potypusztán azt a barokk stílusú kúriát, amiből kifejlődött a mai kastély. 1925-ben és 1935-ben is Balogh Aladámét említették a rezidencia tulajdonosaként.
A kastélyt 1929-ben felújították, új fürdőszobát alakítottak ki benne, és egy erkélyt helyeztek el a hátsó homlokzaton. 1945. után nem sokkal államosították. Az államosított kastély tulajdonjogát az állam 1952-ben átadta az Országos Szakszervezetek Üdülési Osztályának, amely ekkor helyreállította és gyermeküdülő céljára átalakította az épületet.
Az intézmény 1973-ig önálló SZOT-gyermeküdülőként működött, amelyet ekkor szervezetileg a mikosszéplaki üdülővel vontak össze. A kastély a rendszerváltozást követően magántulajdonba került. A leromlott állagú épület felújítása megindult, az ablakokat kicserélték. Az egykori angol stílusú parkjának nagy részét felosztották, megmaradt a tó és az ősparkból egy kislevelű hársfa.